Mentések a hétvégén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki vízirendőröknek 2017. június 11-én két esetben is segíteniük kellett vízben tartózkodóknak.

A délutáni órákban a siófoki Aranypart előtti víziterületen, a parttól 500 méterre a vízből integetve három fő kért segítséget, akik a mentést követően elmondták, hogy nagyon elfáradtak és emiatt önerőből nem jutottak volna vissza a partra.  Az egyenruhások a bajbajutottakat a szolgálati gépjárműbe emelték, és a Plázs előtti területre vitték.

A kora esti órákban a siófoki Nagystrand előtti víziterületen szolgálatot teljesítő vízirendőrök arra lettek figyelmesek, hogy a siófoki kikötővel szemben a kikötőtől körülbelül 350 méterre négy sup deszkával közlekedő személyből az egyik segítséget kérve integetett feléjük. A mentésre szorulók elmondták, annyira elfáradtak, hogy a saját erejükből már nem tudtak volna a partra evezni, ezért a vízirendőrök a személyeket és a deszkákat is beemelték a szolgálati kisgéphajóba, majd egy kijelölt fürdőhelyre vitték őket.

A mentések idején viharjelzés nem volt érvényben. 

<< Vissza az előző oldalra