Nem állt meg a polgárőr kérésére

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonkenesei polgárőr kétszer is félreugrott, hogy ne üsse el a 46 éves sofőr.

Balatonakarattyán a Koppány soron, 2016. június 27-én, a délelőtti órákban karbantartási munkálatok miatti forgalomelterelésben és forgalomirányításban segített a balatonkenesei polgárőr. A 46 éves D.T. személygépkocsival haladt az elzárt terület felé, majd miután  megállt, a polgárőr tájékoztatta az útlezárásról és annak okáról.

A férfi ezt nem vette tudomásul, kiszállt a gépkocsiból és félretolta az úton lévő tájékoztató táblát. Ezután visszaült a gépjárműbe és úgy hajtott tovább, hogy a polgárőrnek félre kellett ugrania, nehogy elüsse. Miután a 46 éves férfi látta, hogy még sem tud továbbhaladni, visszafordult és olyan közel haladt el a neki háttal álló polgárőr mellett, hogy a polgárőrnek ismét félre kellett ugrania.  

A 46 éves férfit, miután a helyszínt elhagyta, a rendőrök adatgyűjtést követően elfogták és előállították a helyi kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. D.T. ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság.

 

<< Vissza az előző oldalra