Nyelvoktatással az idegenforgalomért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Angol és német nyelvoktatással is készülnek a nyári idegenforgalmi szezonra Balatonalmádiban.

A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola nyelvtanárai által tartott német és angol nyelvórákon készítették fel a közterületen szolgálatot teljesítő rendőri állományt 2016. június 20-án és 21-én a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. 

A nyelvórákon az intézkedéseknél szükséges nyelvi ismereteket sajátították el a szésztvevők. A szabályos köszönés, bemutatkozás mellett a szakszerű intézkedés alapvető kifejezéseit, azok alkalmazását tanulták meg a rendőrök. A képzésen részt vettek közül többen már rendelkeznek valamilyen szintű nyelvismerettel, ők a szakirányú szókinccsel ismerkedtek most meg, illetve voltak, akik most sajátították el az alapokat.

 

<< Vissza az előző oldalra