Őrizetben a garázdák

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették azt a három fiatalembert, akik a keszthelyi strandon garázdálkodtak.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. május 28-án három óra körül  az egyik keszthelyi strand büféjénél két társaság előzetes szóváltást követően bántalmazta egymást. A biztonsági szolgálat közbelépésére a rendbontók elhagyták a strand területét, a parkolóban azonban folytatták egymás hergelését. A további erőszakos cselekményeknek a közelben lévő rendőri erők vetettek véget.

 

A keszthelyi rendőrök egy 20 és egy 22 éves keszthelyi, valamint egy 18 éves lesenceistvándi férfit állítottak elő, akiket – őrizetbe vételük mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgattak ki.

<< Vissza az előző oldalra