Segítettek kikötni

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Meghibásodott hajót segítettek partra juttatni Siófokon.

A vízirendőrök 2017. július 10-én 16 óra 10 perckor, a Siófoki kikötő előtti vízterületen, a parttól 200 méterre észlelték, hogy egy személy segítséget kérve egy kishajóról integet. A helyszínre siettek, ahol a hajó vezetője elmondta, hogy a motor, feltehetőleg műszaki hiba miatt nem indult, ezért önerőből nem tudott volna partra jutni. Az egyenruhások ezért a meghibásodott hajót vontára vették és vezetőjét, valamint utasát a kikötőbe vitték.   

A mentés idején viharjelzés nem volt érvényben.

 

<< Vissza az előző oldalra