Strandi lopás a Velencei-tónál

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy velencei strand területéről tulajdonított el egy női táskát a tolvaj.

Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2017. július 31-én délután Velencéről.  A helyszínen intézkedő rendőrök egy 16 éves fiatalkorú személyt hallgattak ki az ügyben gyanúsítottként, aki a megalapozott gyanú szerint nem sokkal korábban eltulajdonította egy fürdőző táskáját, benne a sértett ruhaneműjével, mobiltelefon töltőkészülékével, valamint egy akkumulátorral. A lopással okozott kár közel százezer forint.

Az idegenforgalmi szezonhoz köthető, főként vagyon elleni jogsértések megelőzése céljából a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények elkerülése érdekében a legjobb védekezés a megelőzés. Ennek érdekében, csak a szükséges mennyiségű készpénzt vigyük magunkkal, ha strandra megyünk, használjuk az értékmegőrzőt, a csomagokra felváltva vigyázzunk, a parkoló autókban pedig ne hagyjunk látható helyen táskát, vagyon- és értéktárgyat. 

 

<< Vissza az előző oldalra