Táborokban jártak a balatonalmádi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és baleset-megelőzési programokkal készültek a diákoknak.

A családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatok több településen is megszervezték a helybeli gyermekek részére a nyári napközis táborokat, ahova a balatonalmádi rendőrök is ellátogattak.

A táborosoknak 2019. július 2-án Balatonfűzfőn, 2019. július 3-án pedig Balatonkenesén tartottak foglalkozásokat az egyenruhások. A prevenciós programok keretében interaktív beszélgetést folytattak a nyár veszélyeiről, az internetezésről és a kerékpározás alapszabályairól. Ezenkívül játszhattak baleset-megelőzési játékokkal, valamint bűnmegelőzési tájékoztatókat vihettek haza családtagjaiknak.

A rendőrök felhívták a diákok figyelmét, hogy fürdőzéskor, vízi biciklizéskor, csónakázáskor tartsák be a szabályokat. Azok, akik nem tudnak úszni, feltétlenül vegyék fel a mentőmellényt. Kerüljék a bányatavakat, csak a kijelölt helyeket vegyék igénybe fürdőzés céljából. Felhevült testtel soha ne ugorjanak be a vízbe, hiszen a vízi tragédiák nagy része az ilyenkor fellépő izomgörcs, illetve szívelégtelenség miatt következik be.

A gyerekek sorra mesélték a hallottak alapján eszükbe jutott történeteket, amelyek velük, szüleikkel, ismerőseikkel történtek meg közlekedés közben, a strandokon, rendezvényeken és az otthoni pihenés alatt.

Az egyéni esetek megbeszélése során a rendőrök külön felhívták a figyelmet a közlekedés közbeni mobiltelefon használat veszélyeire, mert az utóbbi időben megnőtt a gyalogosan és kerékpárral, fülhallgatóval, illetve a telefont nyomkodva közlekedő fiatalokat ért balesetek száma.

A rendőrök minden kérdést fontosnak tartanak, amit a gyerekek feltesznek, mert a szakembertől kapott válasz hatékonyan szolgálja áldozattá válásuk megelőzését.

 

<< Vissza az előző oldalra