Tájékoztatók a Balaton-partján

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrfőkapitány a déli part polgármestereit tájékoztatta a szezon idején a lakosságot közvetlenül érintő, szubjektív közbiztonságérzetet befolyásoló eseményekről, rendőri tevékenységről.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok a Balaton-parti rendőrkapitányságok vezetőivel együtt 2017. július 24-én, Siófokon, 2017. július 26-án, Balatonmáriafürdőn és 2017. július 28-án, Fonyódon egyeztető fórumot tartott.

A konzultáción jelen voltak a kapitányságok illetékességi területén lévő települések polgármesterei.
A fórumon a megyei rendőrfőkapitány tájékoztatta a jelenlévőket az idegenforgalmi szezonban a Somogy megyei rendőrök eddigi tevékenységéről. A rendőrség kiemelten fontosnak tartja a Balaton-partján élők és az oda érkező vendégek, nyaralók, továbbá a pihenni-, kikapcsolódni-, és szórakozni vágyók szubjektív biztonságérzetének biztosítását, amellyel kapcsolatban kérte a jelenlévők további együttműködését és támogatását.

 

<< Vissza az előző oldalra