Tettenérés Siófokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vettek egy komlói férfit aki egy lopott kulccsal nyitott ki egy parkoló járművet.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy komlói lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 23-án 13 óra és 13 óra 30 perc közötti időben a 60 éves férfi egy siófoki strandon egy törölköző alatt őrizetlenül hagyott autókulcsot lopott el, majd azzal a járművet kinyitotta. Az autó utasteréből mobiltelefont és készpénzt tulajdonított el, majd a csomagtérből szerszámgépeket kezdett átpakolni saját személygépkocsijába. Cselekménye közben megzavarták, ezért a helyszínről távozott, azonban amikor visszatért, a sértettek visszatartották és értesítették a rendőrséget. A körzeti megbízottak D. Ferencet elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében kérjük, fogadja meg a rendőrség tanácsait:

- Mobiltelefonját, fényképezőgépét, kameráját, gépkocsijának kulcsait ne hagyja őrizetlenül, használja az értékmegőrzőket!

- Gépkocsiját mindig zárja be, értékes tárgyakat, táskát soha ne hagyjon az utastérben, de még a csomagtartóban sem!

<< Vissza az előző oldalra