Versenyzőknek segítettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét embernek segítettek a vízirendőrök, hogy folytatni tudják a versenyt.

A siófoki vízirendőrök 2017. július 6-án 20 óra 50 perckor a Szántód előtti vízterületen, a parttól mintegy 400 méterre segítettek egy, a Kékszalag vitorlásversenyben résztvevő vitorlásnak. A hajó hét fővel a fedélzetén futott homokpadra, ahonnan önerőből nem tudott leszabadulni, ezért a rendőrök vontára vették a versenyző hajót, majd mélyvízen biztonságba helyezték, és ennek köszönhetően folytathatták a versenyt.  
 

<< Vissza az előző oldalra