Bűnmegelőzési roadshow a Balaton fővárosában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Siófoki Rendőrkapitányság munkatársai 2023. augusztus 10-én a Nyári Roadshow keretén belül prevenciós kitelepülést tartott a Siófoki Nagystrandon.

A program során a gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg a bűn- és balesetmegelőzés fontos pontjaival és a nyár veszélyeivel. A szakemberek felhívták a nyaralók és pihenők figyelmét, hogy mit tehetnek annak érdekében, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává a kikapcsolódás során, a Siófoki Áldozatsegítő Pont munkatársától pedig tájékoztatást kaptak az Áldozatsegítő Központok által nyújtott segítség lehetőségeiről, elérhetőségeikről.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkaptiányság tanácsai:

  • Értékeik megóvása érdekében használják a strandokon elhelyezett értékmegőrzőket, a törölköző NEM ÉRTÉKMEGŐRZŐ!
  • Csak a szükséges használati tárgyakat vigyék magukkal a strandoláshoz.
  • Gépkocsikat mindig zárják be, értékes tárgyakat soha ne hagyjon látható helyen az utastérben.
  • A nyaraló ablakait távozáskor mindig zárják be.
  • Tárcát, telefont ne hordjanak farzsebben, vagy egyéb feltűnő helyen.
  • Szórakozóhelyen, zsúfolt rendezvényeken ne viseljen drága ékszereket.

 

 

<< Vissza az előző oldalra