Környezetvédelmi Világnap Kecskeméten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

ÁLMODJ az otthonodból az OTTHONODRÓL-OTTHONODÉRT, A FÖLDÜNKÉRT, ÉRTÜNK.

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban "Ember és bioszféra" címmel az ENSZ első környezetvédelmi világkonferenciája. Ezt a napot a világszervezet közgyűlése nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította. A világnap célja a figyelemfelhívás a környezetszennyezés következményeire, az emberek felelősségtudatának felébresztése, és rávezetése arra, hogy mindenkinek tennie kell a természetes, épített és társadalmi környezet megóvásáért, harmonikusabbá tételéért.

 

A „Környezetvédelem Jeles Napjai” rendezvénysorozatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály 2007-től képviseli a rendőrség környezettudatosságot célzó szemléletét, a Kecskemét Megyei Jogú Város által koordinált, szervezett programnapokon prevenciós tevékenységgel, látványos interaktív kiállítással, a környezeti nevelés fontosságát hangsúlyozva van jelen.

Korábbi években a Föld Napi Játszóház rendezvény keretében a „Zöld szemfülesek itt a helyetek” címmel természetes anyagokat előtérbe helyező, játékos ügyességi feladatokkal, környezetvédelmi tájékoztatóval várták rendőrségi szakelőadók a legfiatalabb korosztályt. Magyarországon a Föld napját 30. éve, azaz 1990. óta rendezik meg különféle eseményekkel.

 

Az idei évben az ünnep online térben került meghirdetésre.

A kecskeméti partnerek együttműködésben alkotópályázatot hirdettek

„LEGYEN ÚJRA ZÖLD” címmel.

ÁLMODJ az otthonodból az OTTHONODRÓL-OTTHONODÉRT,

A FÖLDÜNKÉRT, ÉRTÜNK alcímmel.

A rendőrség prevenciós információkat tartalmazó ajándéktárgyakkal támogatta

a környezettudatos alkotókedvet.

<< Vissza az előző oldalra