A gyermekek a legfontosabbak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagokkal együtt tartott szakmai megbeszélést.

A bűnmegelőzési alosztály munkatársai egyeztető fórumot szerveztek 2023. március 29-én a család-, gyermek-, és ifjúságvédelmi tevékenységnek, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének értékelése érdekében. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében megtartott megbeszélésre meghívást kaptak a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek és a tankerületi központok vezetői.

A fórumot dr. Kalmár Zsolt rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes nyitotta meg, aki kiemelte a közös tevékenység és a rendszeres információcsere fontosságát. A gyermekek a jövő zálogai, így minden esetben azonnal reagálni kell, ha veszélyben vannak. A szakemberek az egyeztetés során különös figyelmet fordítottak a nevelőotthonokban elhelyezett gyermekkorúak által és/vagy sérelmükre elkövetett bűncselekményekre és azok megelőzési lehetőségeire.

Az egyeztetésen részt vett a Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont munkatársa is, aki kitért arra, hogy a kölcsönös együttműködés mellett közös cél, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon az áldozatsegítő tevékenység és a bajba jutott emberek érezzék, hogy a felmerülő problémák esetén van hova fordulni.

A szakmai fórum végén a jelzőrendszer tagjai javaslatokat tettek az együttműködés hatékonyságának növelése érdekében. A jövőben közös képzésekre és újabb egyeztető értekezletek megtartására kerül sor.  

<< Vissza az előző oldalra