A hallgatás öl

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Megérintett…” „Teljesen a hatása alá kerültem…” „Megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató volt.” Nézőtéri visszajelzések a családon belüli erőszakot feldolgozó színdarabról.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából a jelzőrendszeri tagok, valamint gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök részvételével 2023. november 28-án rendhagyó szakmaközi találkozót kezdeményeztek Szolnokon. A Szolnok Város Közbiztonságáért Közalapítvány támogatásával megvalósuló programnak a Szőlőszem Ifjúsági Közösségi Tér adott otthont.

A szervezők a Halkan című fotókiállításra, valamint a Kaméleon Színtársulat közreműködésével A hallgatás öl című, családon belüli erőszakot feldolgozó fórum színházi előadásra és az azt követő szakmaközi egyeztetésre, kölcsönös párbeszédre invitálta a meghívottakat. A rendezvényen a szervezők előzetes felkérésére Szabóné Hegedűs Dóra, a Szolnoki Áldozatsegítő Központ koordinátora, valamint Sándorné Pólik Róza, a Regionális Krízisambulancia munkatársa tartott tájékoztatást az áldozatsegítés lehetőségeiről, végül Vojter-Szabó Zita r. alezredes hívta fel a figyelmet az együttműködés és a jelzőrendszer fontosságára.

A Halkan című kiállítás december 1-jéig (péntek) 14–19 óra között a helyszínen megtekinthető.

<< Vissza az előző oldalra