A kreativitást díjazták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult Nógrád megyei tanodák csapatai számára meghirdetett bűnmegelőzési pályázat.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportja írt ki „Biztonság a fő!” címmel bűnmegelőzési pályázatot az esélyegyenlőség jegyében, hátrányos helyzetű gyermekek részére.

Az első fordulóban bűnmegelőzés és áldozatvédelmi tárgyú feladatokat oldottak meg a versenyzők, majd a második feladatként „Milyen felnőtt szeretnék lenni?” címmel rajzokat és fotómontázst készítettek a gyerekek.

A pályázatra négy csapat nyújtott be pályamunkát, melyeket a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság folyosóján lehet megtekinteni. A díjakat 2015. december 3-án ünnepélyes keretek között Ferencsik Raymond rendőr ezredes, rendészeti rendőr-főkapitányhelyettes adta át. Az első három csapat tagjai emléklapot, valamint tárgyjutalmakat vehettek át, valamint egy budapesti kiránduláson vettek részt a Rendőrség-történeti Múzeumba.

I. helyezett:

Balassagyarmati Tanoda „Biztosabb jövőért” Kistérségi Közhasznú Egyesület

 

Kovács Evelin

 

Kovács Gábor

 

Vácz Martin

 

II. helyezett:

Lucfalva Tanoda

 

Mága Zoltán

 

Oláh Ramóna

 

Rácz Dzsenifer

 

III. helyezett:

Bátonyterenye Tanoda

 

Gilicze István

 

Jancsó Kristóf

 

Kutka Tamás

 

IV. helyezett:

Mátraverebély Tanoda csapata

 

<< Vissza az előző oldalra