Az áldozattá válás elkerülhető

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dombóvári Ózon Asztma Egyesület tagjainak tartottak bűnmegelőzési előadást.

Tóth Szilvia rendőr főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere 2020. január 21-én a délutáni órákban egy helyi civilszervezet tagjainak tartott bűnmegelőzési előadást. Munkatársunk ezúttal az unokázós csalások veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az interaktív programon szó volt még arról is, hogy miről ismerhető fel, hogy igazi rendőrrel van dolguk.  Az érdeklődők megnézhettek egy valódi – személyre kiadott, sorszámmal ellátott – rendőrigazolványt is.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet az unokázós csalásokkal kapcsolatban.

Napjainkban a nagyszülők általában távol élnek családjuktól, rokonaiktól. Jóhiszeműségüket és segítőkészségüket gyakran használják ki, ezért kiemelten veszélyeztetettek a különféle jogsértésekkel szemben. Az elkövetők elsősorban a család iránt érzett érzelmekre alapoznak, lelki nyomást gyakorolnak az idősekre. Általában unokának, közeli hozzátartozónak adják ki magukat, és például tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt, vagy más értéket csalnak ki áldozatukból. Jellemző, hogy telefonon keresik fel őket, és egyes esetekben hivatalos személynek is kiadhatják magukat.

•          Ne bízzon meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg Önt!

•          Próbálja meg kideríteni, hogy a családtag, hozzátartozó tényleg bajba került-e?

•          Amennyiben hozzátartozóval, unokával kapcsolatban keresik, szakítsa meg a telefonhívást, és haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a megnevezett családtaggal, mert így tudja csak ellenőrizni a hívás valódiságát!

Az Országos Rendőr-főkapitányság – a témában kiadott – figyelemfelhívó kampányvideóját az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/fokuszban-az-idosek-0

 

 

<< Vissza az előző oldalra