Az „Élet-CÉL” program következő állomása

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon a prevenció jegyében fiataloknak tartottak előadást jeles közreműködő részvételével.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Élet-CÉL” címmel saját kezdeményezésű programsorozatot indított 2022. júniusában, amelynek elsődleges és kiemelt célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok elé olyan példaképeket állítsanak, akik szorgalmukkal, munkájukkal, életük során kiemelkedő eredményeket értek el.

1

2

A rendezvényt Nagy Ágnes rendőr ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg, vendégként részt vett Tóth Gabriella rendőr alezredes a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megyei titkára, valamint Vass-Odor Melinda a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület képviselője.

3

Az eseménysorozat folytatásaként 2022. szeptember 30-án délelőtt Horváth József roma származású molekuláris genetikával foglalkozó kutatóbiológus tartott előadást a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület által fenntartott Tanodák tanulóinak. A rendezvényt Nagy Ágnes rendőr ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg, vendégként részt vett Tóth Gabriella rendőr alezredes a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megyei titkára, valamint Vass-Odor Melinda a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület képviselője.

4

A program végén a gyermekek kötetlen beszélgetésen vehettek részt az előadóval.

<< Vissza az előző oldalra