Az „Élet-CÉL” program következő állomása

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskolában a prevenció jegyében fiataloknak tartottak előadást jeles közreműködő részvételével.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Élet-CÉL” címmel saját kezdeményezésű programsorozatot indított 2022. júniusában, amelynek elsődleges és kiemelt célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok elé olyan példaképeket állítsanak, akik szorgalmukkal, munkájukkal, életük során kiemelkedő eredményeket értek el.

1

2

Az eseménysorozat folytatásaként Horváth József roma származású molekuláris genetikával foglalkozó kutatóbiológus tartott előadást 2023. február 10-én délelőtt a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak, pedagógusainak és a szülőknek. A program kötetlen beszélgetéssel zárult. Az „Élet-CÉL” az év során további előadók bevonásával folytatódik.

3

 

<< Vissza az előző oldalra