Az internet veszélyeiről tájékoztatták a gyerekeket és a szülőket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bólyi Családok Átmeneti Otthonának vezetőjének kérésére a Mohácsi Rendőrkapitányság megelőzési munkatársa az internet helyes használatáról és veszélyeiről tartott előadást.

Ernsztné Csáki Melinda rendőr főhadnagy, a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója 2018. november 7-én az átmeneti otthonban felhívta a gyerekek és a szülők figyelmét arra, hogy az internet nem felejt, ezért nem mindegy kivel milyen adatokat, fényképeket osztunk meg. Elmondta, hogy melyek a legjellemzőbb visszaélések, hogyan lehet ellenük hatékonyan védekezni, valamint kitért a közösségi média pozitív és negatív oldalaira. Szót ejtett a csetelés és internetes ismerkedés veszélyeiről, ahogyan a vírusok és kémprogramok működéséről és az ellenük történő védekezésről is.

Végül, de nem utolsó sorban a számítógépes játékok túlzott használata során kialakuló függőségről, valamit az egészségkárosodásról is tájékoztatta a résztvevőket. A témával kapcsolatban a gyerekek keresztrejtvényeket fejthettek, illetve betűkáosz, valamint kódfejtő játékkal is játszhattak.

Az előadás végén ismételten felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy baj esetén bátran forduljanak segítségért a szülőkhöz, tanárokhoz, vagy akár a rendőrséghez.

<< Vissza az előző oldalra