Az őszi szünet ideje alatt sem tétlenkedtek a győri iskolaőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A temetők környékét járva egy nyitva hagyott, parkoló autóra figyeltek fel munkájuk során.

Az őszi szünetre elnéptelenedett iskolák miatt, a temetők környékének biztonságára felügyeltek az ünnepek közeledtével a győri iskolaőrök. Munkájuk akadt bőven, hiszen már halottak napját megelőzően is rengetegen keresték fel a sírkertek környékét. Feladatuk a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése volt, amelynek keretében például azokat az autósokat igyekeztek figyelmeztetni, akik a kocsijukban látható helyen hagyták értékeiket azalatt, amíg szeretteik sírjánál lerótták kegyeletüket. Szolgálatuk idején egyik reggel arra figyeltek fel, hogy egy gépkocsi utas felőli ajtaját nyitva hagyták, körülötte azonban nem láttak senkit. Észrevették azt is, hogy több táska az utastérben maradt, szinte kínálták magukat a bűnelkövetőknek. Az iskolaőrök a jármű mellett várakoztak addig, amíg a sofőr és feledékeny utasa visszaérkeztek, majd meggyőződtek arról, hogy valóban nem tűnt el semmi az autójukból. A temetőbe látogató két ember megköszönte az egyenruhások segítségét, majd folytatták útjukat.

Bár ez az eset szerencsére nem okozott senkinek kárt vagy bosszúságot, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbi tanáccsal, ajánlással szeretné felhívni az állampolgárok figyelmét az ilyenkor előforduló bűncselekmények megelőzési lehetőségeire:

  • Autóikkal lehetőség szerint kivilágított, jól látható helyen parkoljanak. A parkolókban hagyott gépjárműveikben látható helyen ne hagyjanak értéktárgyat (telefont, táskát, kabátot, egyéb értékeket)!
  • Kerékpárjukat soha ne hagyják lezáratlanul a temetők előtt!
  • A temetők látogatása idején lehetőség szerint ne maradjanak sötétedés után! Különösen az időskorú emberek veszélyeztetettek.
  • Nagyobb értéket, bankkártyát lehetőség szerint ne tartsanak maguknál!
  • A táskájukat rövid időre se hagyják őrizetlenül a sírnál! Sajnos gyakran fordul elő, hogy amíg elmennek vízért, vagy elviszik az elszáradt virágokat a gyűjtőkonténerbe, addig a sírnál hagyott táskájukat eltulajdonítják (ellopják).
  • A mécseseket, virágokat, koszorúkat ne rakják ki napokkal korábban, mivel vannak olyan elkövetők, akik azok eltulajdonítására specializálták magukat.
  • Autóbuszon közlekedőknek számítani lehet arra, hogy zsebtolvajok vegyülnek a tömegesen utazó emberek közé, ezért ilyenkor különösen figyelni kell az értékeikre.

Amennyiben azt tapasztalják, hogy valamely értéküket ellopták, feltörték a gépjárművüket, minden esetben értesítsék a hatóságot! Azonnali rendőri intézkedést igénylő esetben hívják a 112-es ingyenes segélyhívót!

 

<< Vissza az előző oldalra