Az ünnepi forgatagban is biztonságban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai a karácsonyi megnövekedett forgalomban résztvevőknek nyújtottak néhány megfontolandó tanácsot az áldozattá válás megelőzése érdekében.

Az év vége felé közeledve egyre többen ülnek autóba, hogy a még be nem szerzett karácsonyi ajándékokat megvegyék. Fontos azonban, hogy a vásárlások közben se feledkezzenek meg a gépjármű, illetve az abban tárolt értékek védelméről.

A rendőrök december 21-én az M1-es autópálya vármegyei szakaszának egyik pihenőhelyén – többek között – szórólapokkal hívták fel a figyelmet az ünnepi készülődés időszakában előforduló úgynevezett trükkös módszerrel elkövetett vagyon elleni bűncselekményekre, illetve az online térben elkövetett csalásokra, valamint azok megelőzési lehetőségeire. 

2

Kérjük, hogy saját és értékeik biztonsága érdekében fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Értékes tárgyakat, a megvásárolt ajándékokat, táskáját ne hagyja szem előtt az autóban, pénzét, okmányait tartsa magánál!
  • A túl segítőkész idegenekkel legyen bizalmatlan! Az autó központi zárjának használatával elkerülheti, hogy kívülről azt bárki felnyithassa.
  • A gépjárműből való kiszállást követően azonnal zárja le az ajtókat!
  • Amennyiben többen utaznak, lehetőség szerint valaki mindig maradjon a gépkocsinál!
  • Pihenésre – amennyiben lehetséges – nagy forgalmú, kellően megvilágított parkolót használjon!

Ha az óvintézkedések ellenére bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra