„Bikesafe” a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Európai Mobilitási Hét nyitórendezvényén regisztrálhatták az érdeklődők kerékpárjaikat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai Miskolcon, 2019. szeptember 14-én 11 órától 16 óráig vettek részt az Európai Mobilitási Hét nyitórendezvényeként megrendezett, Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrán.

A teljesítménytúra vendége volt „Loopy, a miskolci farkas” is, aki szívesen állt kameránk elé.

A szervezők és a résztvevők örömmel fogadták a helyszínen ingyenesen igénybe vehető lehetőséget, miszerint a kerékpárok adatai rögzítésre kerülnek egy országos adatbázisban, mely alapján egy lopást követően a lefoglalt kerékpár visszakerülhet a jogos birtokosához.

Ezen kívül a helyszínen kifejezetten kerékpárosokat érintő vagyonvédelmi bemutatóra is sor került, ahol a felállított molinón elhelyezett biztonságtechnikai eszközökről szakemberek adtak felvilágosítást, tanácsokat az érdeklődők számára.

A túrán közel 300 kerékpáros indult különböző távokon (30-110 km), akik a célhoz visszaérkezve regisztráltathatták kerékpárjukat az országos rendszerben.

 

Fontos tanácsaink kerékpárosoknak:

- A kétkerekűt mindig fix tárgyhoz rögzítse!

- Minden esetben használjon nagy szakítószilárdságú anyagból készült kerékpárzárat!

- Amennyiben teheti, ne csak egy helyen rögzítse kerékpárját, hanem használjon kiegészítő bovdent is a lezárás során, mellyel a kerekek is a fő zárszerkezethez, vagy a fix tárgyhoz rögzíthetők!

- A kerékpár lezárása során ügyeljen arra, hogy a lezáró szerkezet ne kerüljön túl közel a talajhoz, az legalább 60-70 cm magasságban legyen. Ezzel elkerülhető, hogy a csapszegvágóval rendelkező tolvaj a szerszámot a talajnak támaszthassa a vágás során!

- A kerékpár értékes kiegészítőit (lámpák, GPS készülék, táskák) sohase hagyja a kerékpáron, mivel azok vonzóak a tolvajok számára!

- Amennyiben teheti használjon GPS nyomkövetővel ellátott eszközöket a kerékpárján (pl.: nyomkövetővel ellátott lámpa), illetve helyezzen el a kerékpár üléscsövében nevet, címet tartalmazó papírt!

<< Vissza az előző oldalra