"Biztonság mindenhol mindenkor" Szécsényben és Diósjenőn

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök legközelebb 2020. augusztus 5. és 7. között, Érsekvadkerten várják az érdeklődő állampolgárokat.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „Biztonság mindenhol mindenkor” címmel indított pályázatot 2020. február elsején, amelynek célja, a tíz kijelölt Nógrád megyei település közrendjének, közbiztonságának javítása, és a lakosság közbiztonságérzetének növelése.

A projekt keretében a bűnmegelőzési szakemberek júliusban Diósjenőn, és Szécsényben az információs pontokon várták az érdeklődőket. A rendőrök tájékoztatást adtak a lakásbetörések, a besurranásos-, alkalmi- és a trükkös lopások, a csalások megelőzésének módszereiről, az áldozattá válás megelőzésének, elkerülésének lehetőségeiről. A szakemberek mindemellett további vagyonvédelmi tanácsokkal is szolgáltak.

A rendőr-főkapitányság munkatársai 2020. augusztus 5. és 7. között, Érsekvadkerten várják az érdeklődő állampolgárokat.

Fogadják meg a bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi tanácsait!

  • Ajtónyitás előtt győződjön meg róla, hogy ki az, aki bekopogott, illetve becsengetett Önhöz! Ha hivatal, hatóság, vagy más szervezet képviselőjének adja ki magát, kérjen tőle igazolványt!
  • Fokozottan figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen, vagy tömegben tartózkodik!
  • Csak annyi készpénzt vigyen magával, amennyire feltétlenül szüksége van!
  • Értéktárgyait, iratait ne tegye kosara, táskája tetejére, illetve annak külső zsebébe! Azokat mindig belső zsebben vagy zárható táskában helyezze el, melyet szorosan, testközelben tarthat!
  • Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es központi segélyhívó számon!

 

<< Vissza az előző oldalra