Biztonságban adventkor

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zavartalan karácsonyi készülődés érdekében kérjük, fogadja meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

A karácsonyi előkészületek és a bevásárlás időszakában jóval zsúfoltabbak az utak, gyakoribbak a forgalmi torlódások. A rendőrök szükség esetén forgalomirányítással, forgalomsegítéssel, valamint tájékoztatással segítik az állampolgárok biztonságos közlekedését.

A balesetek megelőzése érdekében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy az adventi készülődés okozta megnövekedett forgalomra tekintettel figyelmesebben, óvatosabban és előzékenyebben közlekedjenek. A téli időjárás miatt megváltozott közlekedési viszonyokra tekintettel felhívjuk a figyelmüket a KRESZ-szabályok maradéktalan betartására és arra, hogy a járművek láthatósága érdekében fektessenek kiemelt hangsúlyt a világító és fényjelző berendezések működésére! A gyalogosok részéről is fontos, hogy kellő figyelmet kapjon a láthatóságuk, amelyet leginkább megfelelő színű ruházat és fényvisszaverő eszközök viselésével érhetnek el.

Advent idején az üzletekben, bevásárlóközpontokban és vásárokon is megnövekszik a forgalom. Az ajándékokat vásárlók nagyobb összegű készpénzt tartanak maguknál és gyakran előfordul, hogy a már kifizetett, nagyobb értékű csomagok átmenetileg a járművekben kerülnek elhelyezésre. Az év végi ünnepek közeledtével megtelnek a bevásárlóközpontok, zsúfoltabbak a tömegközlekedési eszközök, amely szintén kedvező terep lehet a tolvajoknak. Fontos, hogy az ünnepi hangulatban se feledkezzenek meg a legalapvetőbb biztonsági szabályok betartásáról!

Zseblopások, alkalmi lopások

  • Fokozottan figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen, vagy tömegben tartózkodik!
  • Vásárlás közben, az áru válogatásakor se tegye le táskáját, illetve pénztárcáját a pultra, ne hagyja a bevásárlókocsiban, vagy a kosárban!
  • Értéktárgyait, iratait ne tegye kosara, táskája tetejére, illetve annak külső zsebébe! Azokat mindig belső zsebben vagy zárható táskában helyezze el, melyet szorosan, testközelben tarthat!
  • Személyes iratai közül csak feltétlenül szükségeseket tartsa magánál!
  • Csak annyi készpénzt vigyen magával, amennyire feltétlenül szüksége van! A pénzét lehetőség szerint ne egy helyen tartsa! Ha lehetséges az önnél lévő készpénzt elosztva, a táskája vagy ruházata különböző zsebeibe helyezze el, mert így egy esetleges zseblopás során nem veszti el minden értékét!

Vásárlás bankkártyával, online áruházakban

A bankkártyával, illetve hitelkártyával történő vásárlás kellő körültekintéssel biztonságos fizetést tesz lehetővé. Kérjük, fogadja meg az alábbi tanácsokat:

  • Soha ne tartsa bankkártyáját és a hozzá tartozó biztonsági (PIN) kódot egy helyen!
  • Ha lehetséges, ne adja ki a kezéből a bankkártyáját, használja az érintő funkciót, vagy illessze be a chipkártyát, illetve húzza le ön a mágnesszalagos leolvasóban!
  • Az érintéses fizetési módot támogató kártyák kisebb összegű fizetés esetén (általában 5000 Ft alatt) nem kérnek PIN kódot. Ha illetéktelenek kezébe kerülnek a bankkártyája adatai, bankjánál kérje a tranzakciókról történő SMS értesítést, melynek segítségével azonnal értesülhet az illetéktelen pénzügyi tranzakciókról, vagy kísérletekről!
  • A kártyán található szám, lejárati dátum és CCV kód megszerzésével visszaélhetnek! Csak banki oldalon adja meg ezeket az adatokat online vásárláskor! A kereskedő oldalán ne adja meg ezeket az adatokat, mert az nem biztonságos! Átirányítás után ellenőrizze a címsorban található címet, hogy tényleg az adott bank honlapját nyitotta-e meg a böngésző!
  • Amennyiben mégis hozzáfértek a bankkártyájának adataihoz, a napi vásárlási limit beállításával elkerülheti, hogy illetéktelenek nagyobb összegű pénzt tudjanak leemelni az ön számlájáról!
  • Online vásárlás előtt mindig olvassa el a vásárlói véleményeket, ellenőrizze a bolt, vagy az eladó megbízhatóságát! Ha lehetséges válassza az utánvéttel történő fizetési megoldást!
  • Ha gyanús pénzmozgást tapasztal a számláján, kérje bankjától a kártya zárolását és tegyen feljelentést!

Trükkös lopások, csalások

Sajnos évről-évre akadnak olyan személyek, akik kihasználják az emberek jóindulatát. Az ünnepek idején gyakran adománygyűjtésre hivatkozók jelennek meg az utcákon és lakókörnyezetükben, akik valamilyen nemes célra hivatkozva próbálják megszerezni a pénzüket. Egyesek ezzel az ürüggyel kísérelnek meg a lakásaikba bejutni, ahol figyelmüket elterelve szerzik meg értékeiket.

  • Soha ne engedjen be idegeneket a lakásába, bármilyen indokra hivatkozik is!
  • Ajtónyitás előtt győződjön meg róla, hogy ki az, aki bekopogott, illetve becsengetett Önhöz! Ha hivatal, hatóság, vagy más szervezet képviselőjének adja ki magát, kérjen tőle igazolványt!
  • Otthonában kizárólag akkor tartson nagyobb pénzösszeget, vagy ékszert, ha ezek tárolására szolgáló biztonsági berendezéssel (rögzített biztonsági széf) rendelkezik! Vagyontárgyait tegye biztonságos, mások által nem ismert, illetve megfelelő védelmi rendszerrel felszerelt helyre!

 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési szakembereivel az érdeklődők a megye hat kapitányságának illetékességi területén található adventi vásárokon is találkozhatnak. A főkapitányság munkatársai a fenti tanácsokkal és különböző szóróanyagokkal hívják fel az állampolgárok figyelmét az áldozattá válás megelőzése érdekében.

<< Vissza az előző oldalra