Bűnmegelőzés a városnapon is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőr-főkapitányság munkatársai Bátonyterenyén látták el a rendezvény résztvevőit prevenciós tanácsokkal.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai a Bátonyterenye Város Önkormányzattal és a Bátonyterenyei Rendőrkapitánysággal közösen végrehajtott komplex kábítószermegelőzési projekt keretében 2019. szeptember 7-én vettek részt a bátonyterenyei városnapon.

.

A szakemberek a gazdag és sokszínű programok helyszínén kialakított információs ponton várták a rendezvény résztvevőit, akik számára a kábítószer-megelőzés témakörében, valamint a vagyon- és áldozatvédelemmel kapcsolatban nyújtottak tanácsokat.  A bűnmegelőzési tesztlapokon és a kisebbeknek szóló játékos feladatokon túl, az érdeklődők egy táblagép segítségével próbálhatták ki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által fejlesztett „Házőrző” applikációt, amellyel megtanulhatják, hogyan tehetik környezetüket biztonságosabbá. A feladatokat sikeresen teljesítők „emlékeztetőül” apró - a bűnmegelőzéshez kapcsolódó - ajándékokat kaptak.

 

<< Vissza az előző oldalra