Bűnmegelőzés az internet világnapján

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrségi szakember tartott előadást a szalonnai általános iskolában.

Az Edelényi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója – dr. Sáhó Anna r. hadnagy - 2023. május 18-án, az internet világnapján tartott bűnmegelőzési előadást a Szalonna településen lévő Kalász László Általános Iskola 5. osztályos tanulóinak.

A világnap adta aktualitás keretein belül szó esett az internet előnyeiről és hátrányairól, az áldozattá válásról, a posztolások veszélyeiről, a chatprogramok, közösségi oldalak, valamint az internetes vásárlások buktatóiról, negatív oldalairól, lehetséges veszélyeiről is.

Az interaktív megbeszélés mellett a hadnagy levetített két olyan – a diákok érdeklődését és tetszését elnyerő - kisfilmet is, amelyek szintén a posztolások veszélyeire, illetve az áldozattá válás következményeire hívta fel a figyelmet.

Ezen túlmenően az előadó több olyan oldalt is ajánlott a gyerekeknek (pl. kiberpajzs.hu), amelyek hasznos tanácsokkal szolgálnak a kibertérben, de természetesen nem maradhatott el a 112-es segélyhívó jogszerű használatával kapcsolatos figyelemfelhívás sem.

kép

<< Vissza az előző oldalra