Bűnmegelőzési előadás monostorapáti diákoknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi körzeti megbízottak a világháló veszélyeiről is beszélgettek a gyerekekkel.

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai a monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskola felső tagozatos tanulóinak tartottak bűnmegelőzési előadást 2019. február 18-án délelőtt.

A rendőrök felhívták a diákok figyelmét a korosztályuk által leggyakrabban elkövetett bűncselekményekre, illetve az elkövetővé válás következményeire. Ismertették továbbá azokat a jogsértéseket, amelyek a felelőtlen internethasználat során következhetnek be, majd elmondták a tanulóknak, mit kell tenniük ahhoz, hogy ne váljanak ilyen bűncselekmények áldozataivá. Hangsúlyozták, hogy az internet segítségével történő ügyintézés, vásárlás, kapcsolattartás számos veszélyforrást rejt magában. Kérték a gyerekeket, hogy alaposan gondolják át, mit osztanak meg a közösségi oldalakon, mert amit egyszer feltöltenek (kép, poszt, vélemény), azok teljesen nem lesznek letörölhetőek és visszaélhetnek velük. Kiemelték továbbá, hogy személyes adataikat, jelszavaikat idegeneknek soha ne árulják el és válasszanak biztonságos jelszót. A kézenfekvő jelszavakat, például a saját nevet vagy a lakóhelyet nagyon egyszerű megfejteni, ehelyett számok, betűk és írásjelek kombinációját ajánlott jelszónak használni.

<< Vissza az előző oldalra