Bűnmegelőzési Krimit tud? Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyzetgyakorlatok megoldására alapuló vetélkedő győztese ezúttal a Debreceni Ady Endre Gimnázium csapata lett.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2019. október 8-án Krimit tud? vetélkedőt szervezett középiskolás fiatalok részére Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi könyvtárban. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc évvel ezelőtt indította útjára ezt a játéksorozatot, amely a Beugró című tévéműsort alapul véve játékos formában szólítja meg a középiskolás korosztályt a biztonságos életszemlélet kialakítása, a bűnmegelőzési módszerek elsajátítása, továbbá a helyes viselkedési panelek megismertetése érdekében. A feladatok érintik a kábítószer prevenció, a vagyon-, az ifjúság-, illetve az áldozatvédelem, az iskolán belüli erőszak, valamint az általános bűnmegelőzés témaköreit.

Az Észak-alföldi régió nyíregyházi elődöntőjében Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye képviseletében a négy-négy főből álló, megyénként két-két csapat olyan feladatokkal találkozhatott, amelyek valós élethelyzeteket vázoltak fel. A megoldás érdekében eljátszott helyzetgyakorlatok a vagyonvédelem, a média káros hatásai, a drogprevenció, az ifjúságvédelem és az internet veszélyei témakörét ölelték fel. A barátságos, improvizatív és időnként hangos nevetésekkel tarkított délutánon első helyezést ért el a Debreceni Ady Endre Gimnázium csapata, akik a novemberben 12-ei budapesti országos döntőn képviselhetik a régiót. Megyénk sem vallott szégyent a vetélkedőn, hiszen a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium lelkes csapata a harmadik helyezést érte el.

<< Vissza az előző oldalra