Bűnmegelőzési programok a kecskeméti Vadaskertben az állatok védelmében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját!” programsorozat egyik kiemelt helyszínén egy szurikátát fogadtak örökbe a megelőzési szakemberek.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakelőadói, Bozóné Soós Marianna r. alezredes és Váróczi-Bakos Rita r. őrnagy 2022. október 1-én a Kecskeméti Vadaskert parkjában természet-, környezet-, és állatvédelem témákat felsorakoztató játékos foglalkozásokat tartottak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztály munkatársai, Tót Szilvia r. őrnagy és Gyapjasné Szalai Andrea r. őrnagy a prevenciós kitelepülésen az ujjlenyomat-készítés rejtelmeibe avatták be az érdeklődőket. Ahogyan a természetben az állatok nyomot hagynak maguk után, ugyanígy minden embernek van egyedi ismertetőjele. A résztvevők bátorságukat is próbára tehették a Falato-zoo és Tapogato-zoo élményfeladatokkal.

A Kecskeméti Vadaskert kiemelt helyszíne volt a „Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját!” 5 megyén átívelő prevenciós programsorozat Bács-Kiskun megyei szakaszának.

Az Állatok Világnapja jegyében, az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény szellemében az állatok védelme kiemelt szerepet kapott a rendőrségi tájékoztatásban. A tudatosítás kiterjedt arra, hogy minden állategyed egyszeri és megismételhetetlen. Az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények. Az állatokkal szembeni kegyetlenség eseteiben zéró a tolerancia.

Az érzékenyítést a védendő értékek irányába széles prevenciós eszköztár felvonultatással valósították meg a bűnmegelőzési kollégák.

Kampányuk jelképévé a vadaskert állatai közül a szurikátát választották, mivel viselkedésével a bűnmegelőzés szellemiségét leginkább képes közvetíteni. A szurikátákra jellemző, hogy amíg az állatok többsége táplálkozik, vagy éppen pihen, közülük néhányan két lábra állva figyelnek, és vészjelekkel figyelmeztetik a csoport többi tagját, amikor ragadozó közeledik. Egymásra gondosan figyelnek, és amikor kölykeik felbukkannak, az összes felnőtt készenlétben áll, és a szokottnál is jobban figyel.

A Kecskeméti Vadaskert Igazgatójának, Tokovics Tamás Úrnak a jeles nap alkalmából a bűnmegelőzési osztály szakemberei egy táblát adtakát, amelyen a kampány mottója – egy David Attenborough idézet – olvasható:

„A mi felelősségünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért,

hogy egy olyan bolygón éljünk, amely nemcsak nekünk,

hanem minden földi életnek otthont ad.”

<< Vissza az előző oldalra