Csellengő diákokat ellenőriztek Mátészalkán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A program célja a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Mátészalkai Rendőrkapitányság munkatársai 2020. október 13-án közösen ellenőrizték Mátészalka belvárosában, az iskolaidőben felügyelet nélkül csellengő, tanköteles korú diákokat. A rendőrök ezúttal nem találkoztak az oktatási intézményekből igazolatlanul hiányzó kiskorúakkal.

A rendőrség az előző évekhez hasonlóan, ebben az évben is rendszeresen tart ifjúságvédelmi ellenőrzéseket. A program célja kettős: a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

A rendőrség a szülők felelősségére is felhívja a figyelmet. Időnként ellenőrizzék és bizonyosodjanak meg arról, hogy gyermekük valóban beért-e az iskolába és érdeklődjenek a pedagógusoktól, hogy minden tanórán jelen volt-e! Amennyiben arra gyanakszanak, hogy a gyermek iskolaidőben tanulás helyett a csellengést választja, beszélgessenek el vele, és tisztázzák az iskolakerülés okát!

A bűnmegelőzési szakemberek fiataloknak szóló tanácsai:

  • Döntéseid következményeiért egyedül te vagy a felelős, ezért gondolkodj, mielőtt meggondolatlanul cselekszel!
  • Kizárólag olyan üdítőitalt fogyassz, amit te magad bontasz fel!
  • Ne maradj egyedül, mindig tudd magad mellett azon barátaidat, akikben maradéktalanul megbízol!
  • Ne indulj haza éjszaka egyedül, kérd szüleid/gondviselőid/nevelőid segítségét a hazajutáshoz!

Amennyiben úgy érzi, hogy Ön vagy gyermeke bűncselekmény áldozatává vált, haladéktalanul hívja és tegyen bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámán!

<< Vissza az előző oldalra