Csellengő diákokat ellenőriztek Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ellenőrzés során a rendőrök egy fiatalkorú személyt találtak, aki a körözési rendszerben eltűntként szerepelt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a kiskorú diákok tanítási időben történő csellengésére, az áldozattá és az elkövetővé válás megelőzése érdekében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrsének munkatársai közösen ellenőrizték Nyíregyháza vasútállomáson az iskolaidőben felügyelet nélkül csellengő, tanköteles korú diákokat 2019. február 5-én. Az ellenőrzés során egy fiatalkorú személyt találtak, aki a körözési rendszerben eltűntként szerepelt. A kiskorút előállították a rendőrőrsre, majd meghallgatását követően visszaszállították abba a gyermekotthonba, ahonnan engedély nélkül távozott.

A rendőrség rendszeresen tart ifjúságvédelmi ellenőrzéseket. A program célja kettős: a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés, vagy a szökés ideje alatt nem váljanak bűncselekmény áldozatává, elkövetőjévé.

A rendőrség a szülők felelősségre is felhívja a figyelmet! Időnként ellenőrizzék és bizonyosodjanak meg arról, hogy gyermekük valóban beért-e az iskolába és érdeklődjenek a pedagógusoktól, hogy minden tanórán jelen volt-e! Amennyiben arra gyanakodnak, hogy a gyermek iskolaidőben tanulás helyett a csellengést választja, beszélgessenek el vele, tisztázzák az iskolakerülés okát, keressenek közösen megoldást az esetleges problémákra!

A bűnmegelőzési szakemberek fiataloknak szóló tanácsai:

 

  • Tudj nemet mondani arra, ha barátaid alkohollal, vagy cigarettával kínálnak!
  • Nem attól lesz valaki felnőtt, ha legális vagy illegális drogokat fogyaszt!
  • A droghasználat során minden esetben kialakul a függőség a szerrel kapcsolatban, ezért a legjobb, ha nem is próbálod ki azokat!
  • A kínálásra mondj nemet és egyben javasolj egy másik lehetőséget a szabadidő hasznosabb eltöltésére!
  • A kábítószerrel kapcsolatban minden magatartást büntetni rendel a törvény, a fogyasztásától kezdődően, a szerrel történő kereskedelemig.
<< Vissza az előző oldalra