Csellengő fiatalokat ellenőriztek Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elsődleges célja a fiatalok védelme, hogy az iskolakerülés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a Nyíregyházi Család és Gyermekjóléti Központ és az Igazságügyi Osztály munkatársaival közösen tartottak ifjúságvédelmi ellenőrzést Nyíregyháza belvárosában 2022. október 11-én a fiatalok által látogatott frekventált helyeken.

A hatóság munkatársai több fiatalt ellenőriztek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a diákok igazoltan maradtak távol az iskolai foglalkozásoktól. 

A rendőrség az együttműködő társszervekkel az idei tanévben is rendszeresen tart ifjúságvédelmi ellenőrzéseket. A program célja kettős: a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint a védelmük, hogy az iskolakerülés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

A szülők felelőssége is, hogy kísérjék figyelemmel gyermekük tanulmányi előmenetelét, tanórákon történő megjelenését. Amennyiben felmerül annak gyanúja, hogy gyermekük hiányzik az iskolából, tisztázzák annak okát mivel iskolai zaklatás is állhat mögötte.

A bűnmegelőzési szakemberek fiataloknak szóló tanácsai:

  • Ne bízz meg az idegenekben! Soha ne szállj be autójába, ne állj le vele beszélgetni és ne is fogadj el tőle ajándékot! Légy óvatos!
  • Forgalmas utcán, üzletben, tömegközlekedési eszközökön pénztárcádat, irataidat tárold biztonságos helyen (belső zsebedben, táskában, a hátizsák belsejében)!
  • Internet és közösségi oldalak használata során védd adataidat! Használj biztonságos jelszót és azt ne add meg senkinek!

Amennyiben úgy érzi, hogy Ön vagy gyermeke bűncselekmény áldozatává vált, haladéktalanul hívja a rendőrség ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámát

 

<< Vissza az előző oldalra