Együtt a bizalomteljes kapcsolatért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott a Roma Police Café programsorozathoz.

Vármegyénk első Roma Police Café találkozóját a Szentesi Művelődési Központban rendezték meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és bűnmegelőzési osztályainak munkatársai 2023. november 16-án. Az eseményen nemcsak rendőrök és romák, de felzárkózási feladatokban érintett szakemberek is dolgoztak a programsorozat céljain: az egyenruhások és a civilek együttműködésén, közösségalkotáson és közös problémafeltáráson.

A találkozót M. Toronykőy Márta r. alezredes, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője nyitotta meg, majd Oláh-Paulon László r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője, valamint Balogh-Szabó Imre r. ezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket. Dr. Molnár Katalin PhD, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense a Police Café rendezvénysorozat múltjára és céljaira tért ki, majd a témavezetők irányításával megkezdődött az előre meghatározott tárgykörök kifejtése.

Az esemény jó hangulatban telt, az oldott és kedélyes légkör ugyanakkor nem jelentett felszínességet vagy kényszerű derűt, a jelenlévők nem kerülték a nehezen feldolgozható, esetleg érzelmileg megterhelő témákat; a szünetben pedig a résztvevők örömére a Seres Brothers ragadott gitárt.

A program részleteiről, a célokról, képzésekről a www.policecafe.hu oldalon bővebben olvashatnak az érdeklődők.

<< Vissza az előző oldalra