Együtt az áldozatokért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tanácskoztak a Pest vármegyei rendőrök.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, az „Áldozatok világnapja” alkalmából szervezett komplex képzést 2024. február 14-én Budapesten, a résztvevőket Kocsis István rendőr ezredes, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese köszöntötte.

Egyértelmű cél, hogy minél több áldozatot, hatékonyan tudjunk elérni, ennek érdekében a rendőrkapitányságok vezetői, áldozatvédelmi referensei és parancsnokaik dugták össze a fejüket, boncolgatták az áldozatsegítés folyamatát, az ilyen esetekben szükséges kommunikációt, és szó esett az áldozatok segítésének lehetséges formáiról.

A képzésen előadóként vett részt:

  • a Budapesti Áldozatsegítő Központ Vezetője, Bíróné Szunai Orsolya Asszony,  aki előadásában a Központ tevékenységéről, az áldozatsegítés folyamatáról, együttműködőikről, munkájuk hátteréről valamint az elérhető szolgáltatás típusokról számolt be.
  •  a Pest Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály, Igazságügyi Osztály  vezetője dr. Pusztai Zsuzsanna, előadásában az esetszámok alakulását, az Áldozatsegítő Szolgálat feladatkörét, és a támogatásformákat mutatta be.
  • Máté Izabella r. főhadnagy kisasszony, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársa  összefoglalta  az áldozatok közvetlen elérésén alapuló opt-out rendszer működéséhez kapcsolódó, az áldozatvédelem  szempontjából fontos kritériumokat.
  • Dr. Dávidné B. Hidvégi Julianna, az  Igazságügyi Minisztérium  pszichológusa  „Kommunikácós és  pszichológiai  alapelvek az áldozatok  segítése érdekében” – „Empátialabor”-érzékenyítés elnevezéssel tartott tréninget a képzés résztvevőinek.

A rendhagyó képzésen rendőreink bújtak az áldozatok és az őket meghallgató panaszfelvevők szerepébe.

 

<< Vissza az előző oldalra