Együtt egy jobb internetért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI is részt vett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett Biztonságos Internet Napon.  

Idén huszadik alkalommal rendezték meg 2023. február 7-én a SID-et, vagyis a Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day) szinte a világ minden országában. Ennek alkalmából a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumában internetbiztonsággal kapcsolatos programot szervezett gyermekek és szülők részére.

Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az internet szükségességére, ugyanakkor rávilágítson a világháló árnyoldalaira is. Az állami szféra mellett a magánszektor is képviseltette magát a rendezvényen, illetve szakemberek tartottak előadásokat arról, hogy a gyermekeket hogyan óvhatjuk meg az online térben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztály részéről Szigeti György r. őrnagy tartott prezentációt a gyermekek online szexuális kizsákmányolása elleni rendőrségi fellépésről. Mint előadásában elhangzott, a tavalyi évben az Országos Rendőr-főkapitányság cselekvési tervet dolgozott ki a gyermekek online szexuális kizsákmányolása miatt indult nyomozások szakirányítása és szakmai támogatása érdekében. Az intézkedés célja, a gyermekeket ért ilyen jellegű bűncselekmények hatékony és szakszerű felderítése, felszámolása és megelőzése.

Az előadó beszámolt arról a tavaly júniusi egyhetes akcióról is, melynek során 58 helyszínen csapott le a rendőrség gyermekpornográfia elkövetése miatt indított eljárásokban. Mint azt az őrnagy hangsúlyozta, ez a bűncselekmény alapesetben 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban privilegizált esetben akár a 20 évet is elérheti.

Mint arról szó esett, a rendőrségnek nagyon fontos feladata a gyermekek védelme, s annak megelőzése, hogy bármelyikük is áldozattá váljon, ezért kiemelt hangsúlyt kapott a cselekvési tervben a bűnmegelőzési aspektus. A gyermekek online szexuális kizsákmányolása és a gyermekek internetbiztonsága témában 2022 szeptemberében 20 834 gyermek részére, 236 oktatási intézményben tartottak prevenciós órákat a rendőrség szakemberei.

A Biztonságos Internet Nap legfontosabb üzenete, hogy a digitális biztonságra való felkészítésre nagy hangsúlyt kell fektetni. Erre mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek megfelelő időt és energiát kell szánni. A cél ugyanis nem más, minthogy a gyermekeink biztonságban lehessenek jelen a kibertérben is.

 

Témával kapcsolatos további linkek:

https://www.saferinternetday.org/

https://www.gyermekmento.hu/Tartalmak/Hirek/kommunikacio-oktatas-biztonsagtudatossag--igy-lehet-veszelymentes-az-internet?fbclid=IwAR0MI3l58SJqMGEur8_cdrAIbNVdTo2dyE38CK-0IqiUnejJ6_qo7Y-oczs

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/cselekvesi-terv-a-gyermekek-vedelme-erdekeben

<< Vissza az előző oldalra