Együttműködnek a kábítószer elleni koordinációban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Kábítószer Ellenes Világnap alkalmából a BRFK Bűnmegelőzési Osztálya nagyszabású szakmai konferenciát szervezett 2018. június 21-én, a Rendőrségi Igazgatási Központban.

A Kábítószer Elleni Küzdelem nemzetközi napját az ENSZ döntése alapján 1988. óta minden évben június 26-án tartják meg világszerte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egész évben kiemelt figyelmet fordít a kábítószer ellenes bűncselekményekre, valamint a prevencióra.

A rendezvényt Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya nyitotta meg, majd a résztvevők rendhagyó módon megtekinthették Scherer Péter és Kovács Krisztián előadásában „A gyáva” című színdarabot, melyet Surányi Judit addiktológus elemzett ki. Ezután Paksi Borbála, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kar munkatársa tartott előadást „Iskolai drogprevenció” témában. Őt követte Lencse-Csík Orsolya szakmai vezető, aki a Közterem programot mutatta be, míg Jakab Péter, a Magyarországi Éjféli Sportbajnokság Egyesület elnöke saját szervezetükről adott tájékoztatást. Az előadók sorát Oláh-Paulon László r. alezredes, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője zárta, aki összegezte a szakmai napot, és bemutatta a legújabb prevenciós kisfilmet, amely a témában készült.

<< Vissza az előző oldalra