Főzőverseny egy kis bűnmegelőzéssel megfűszerezve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komlói rendőrök a mecsekpölöskei falunapon tartottak bemutatót, illetve megelőzési tanácsadást.

A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai 2019. június 29-én a mecsekpölöskei falunapon várták az érdeklődőket. A rendőrségi bemutatót követően olyan játékos feladatokban vehettek részt a jelenlévők, ahol a megoldások olyan rendőri ajánlások voltak, amelyek arra mutattak rá, hogy hogyan védhetjük meg otthonunkat, gyermekeinket, személyes adatainkat.

A legkisebbeknek a KRESZ-horgászat során a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályait elevenítették fel, a nagyobbaknak pedig a biztonságos internethasználattal, illetve a nyári szabadidő biztonságos és hasznos eltöltésével kapcsolatos kvízkérdésekkel készültek.

A felnőttek – szülők, nagyszülők – figyelmét az otthonaik és vagyontárgyaik védelmére hívták fel. Egy rövid kérdéssorra adott válaszaik alapján saját maguk is felmérhették, hogy valóban olyan eszközökkel, olyan módon védik-e az otthonukat, ami távoltarthatja az idegen behatolókat. A program során szó esett a vagyonvédelmi kamera alkalmazásáról is, amellyel nagyban növelhetjük otthonunk biztonságát.

Nagy sikert aratott az úgynevezett részeg szemüveg bemutatása is, a lelkes kipróbálók megtapasztalhatták, hogy az ittasság hogyan befolyásolja érzékszerveink működését.

Szintén nagy érdeklődés kísérte a rendőrség felszereléseit bemutató standot, ahol „rendőrbőrbe” bújhattak a résztvevők, felpróbálhatták a protektort, és a lövedékálló mellényt.

A jó hangulatú rendezvény délelőttjén hasznos tanácsokat kaphattak kicsik és nagyok annak megerősítésére, hogy saját biztonságunk záloga a megelőzés, a kellő és körültekintő óvatosság.

A megelőzési szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ha nyaralni megyünk, vagy hosszabb időre elutazunk, fontos meggátolni azt, hogy idegenek bejussanak a lakásba. Ha ez mégis megtörténik, akkor jó, ha van riasztó felszerelve, amely adott esetben hang- vagy fényjelzéssel megzavarja az elkövetőt, vagy esetlegesen el is tántorítja szándékától.

Nyaralás során se felejtsük el, hogy a gondtalan pihenés pillanatok alatt gondterhessé válhat, ha nem figyelünk kellőképpen az értékeinkre!

 

 

<< Vissza az előző oldalra