Gyermekvédelem a változások tükrében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyermekek jogainak világnapja alkalmából szakmai konferenciát tartottak a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon 2023. november 21-én.

A konferencia célja a gyermekvédelem, ezzel együtt a gyermeki jogok kiemelt szerepére történő figyelemfelhívás, valamint a gyermekbántalmazás – ezen belül az újszülött gyermekek bántalmazása, megrázott gyermek szindróma és a jelzőrendszeri teendők – témakörében a korszerű ismeretek átadása volt.

A rendezvényt Oláh-Paulon László r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője nyitotta meg.

Ezután dr. Tománé Mészáros Andrea tanársegéd, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Családgondozási Módszertani Tanszék munkatársa a gyermekbántalmazás különleges eseteiről, felismerésükről és megelőzésükről tartott interaktív előadást.

A szakmai nap második felében a rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának szakembere, dr. Angyal Miklós r. alezredes egy megtörtént, újszülött sérelmére elkövetett emberölés felderítésének nehezítő körülményeiről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy ezeknek a bűneseteknek nélkülözhetetlen eleme a titok, a terhesség eltitkolása a szűkebb környezet (család, barátok) és a társadalom elől.

A rendezvényen közel 100 gyermekvédelemben dolgozó szakember vett részt, akik a nap végén megismerhették a rendőr-főkapitányság „Hallottad?” elnevezésű QR kódra épülő bűnmegelőzési programját. A nyomtatott rendőrségi tájékoztatókat felváltó online felület - amelyet egy QR kóddal érhet el az érdeklődő - prevenciós videókat, felhívásokat és egyéb hasznos információkat tartalmaz.    

 

<< Vissza az előző oldalra