„Halló! Önnek két folyamatban lévő tranzakciója van!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csalók nem riadnak vissza, hogy újabb és újabb lehetőségeket keressenek annak érdekében, hogy megszerezzék, amit akarnak. Ez pedig nem más, mint az áldozat pénze.

A csalárd szándékú emberek leginkább telefonon, névtelenül és arctalanul kísérelik meg becserkészni áldozatukat. Az úgynevezett unokázós csalásokra már sokszor felhívtuk a figyelmet, de az utóbbi időben többször előfordult az is, hogy az elkövető egy bank alkalmazottjaként mutatkozott be.  

Előfordulhat, hogy a telefonhívás a banki ügyfélszolgálati hívószámhoz nagyon hasonló számról érkezik. Az elkövető illedelmesen bemutatkozik és megpróbálja elaltatni áldozata gyanakvását azzal, hogy látszólag mindent úgy tesz, illetve mond, ahogyan azt a valódi banki ügyintéző tenné.  A beszélgetés közben fondorlatos módon megszerzi az ügyfél bankkártya és személyes adatait, amelyek birtokában visszaél azokkal.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a bankok nem kérnek ügyfeleiktől sem telefonon, sem e-mail útján érzékeny banki azonosító adatokat és jelszavakat!

Kérjük, ne adja meg ismeretleneknek se banki, se személyes adatait!

Amennyiben hasonló hívást kap, illetve ha efféle hívás során adatait átadta, haladéktalanul jelezze az esetet az érintett pénzintézetnek, ha kára keletkezett, tegyen bejelentést a 112-es hívószámon, vagy személyesen a rendőrségen!

 

 


 

<< Vissza az előző oldalra