Házhoz megyünk Balatonalmádiban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veszprém megyében továbbra is folytatódik a rendőrségi bűnmegelőzési program.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által 2015-ben meghirdetett Házhoz megyünk! elnevezésű vagyonvédelmi program 2019 márciusától az év végéig folytatódik Veszprém megyében is.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. július 7-én 10 órától 13 óráig Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon felállított rendőrségi pultnál várják az érdeklődőket, ahol különböző vagyonvédelmi kiadványokat és hasznos prevenciós tanácsokat adnak a megjelenteknek. Ezt követően 12 és 13 óra között ugyanitt mobil fogadóórát tartanak a rendőrök.

A programra kerékpárral érkező érdeklődőknek továbbá lehetőségük nyílik arra, hogy regisztráltassák kétkerekű járműveiket a BikeSafe országos adatbázisba. Ennek lényege, hogy a regisztráció alkalmával minden, a kerékpárra vonatkozó adat rögzítésre kerül, amely egy későbbi kerékpárlopás esetén megkönnyíti a rendőrség munkáját és elősegíti azt, hogy a kétkerekű mihamarabb visszakerüljön a jogos tulajdonosához. A nyilvántartásba vétel egyszerű, gyors és a rendőrségi kitelepülések helyszínén mindig ingyenes.

<< Vissza az előző oldalra