Házhoz megyünk Litéren

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a községben szervezett közbiztonsági napon adnak vagyonvédelmi tanácsokat.

A Házhoz megyünk elnevezésű országos program keretében a balatonalmádi rendőrök a legkisebbektől a nyugdíjasokig minden korosztályt megszólítanak.

A több helyszínen is lebonyolításra kerülő program során bűn- és baleset-megelőzési előadásokkal, felhívásokkal várják az érdeklődőket. A felállított információs ponton tájékoztatást adnak a település közbiztonsági helyzetéről, valamint mobil fogadóóra keretében beszélgetnek a helyi lakosokkal és hasznos tanácsokkal látják el őket otthonaik, értékeik megóvása érdekében.

A rendezvény ideje alatt a vagyonvédelmi programhoz kapcsolódó országos BikeSafe kerékpár-regisztrációra is lehetőség nyílik. Ennek során rögzítik a kétkerekű színét, típusát, a gyártót, a gyártási számot, jellegzetességeit és fényképfelvételeket is készítenek róla, majd ezek az adatok egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető nyilvántartásba kerülnek. Lopás esetén pedig megkönnyítik a felderítést, valamint a megtalált kerékpárok tulajdonoshoz történő visszajuttatását is.

A prevenciós programon 15 óráig várják az érdeklődőket.

 

<< Vissza az előző oldalra