Házhoz ment a biztonság Miskolcon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja a „Házhoz megyünk!” elnevezésű kampányát. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2021. június 12-én Miskolcon indult útjára a programsorozat.

A Házhoz megyünk program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A helyszíneken az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket és azok működését is.

A vagyonvédelmi programhoz kapcsolódott a Police Coffee elnevezésű program is melynek keretében, egy finom kávé mellett bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az érdeklődőket.

goodass

A bűnmegelőzési szakemberek többek között az alábbiakra hívták fel a lakosság figyelmét:

 

•           Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!

•           Vásárláskor ne tegye pénztárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!

•           A nyílászárókra szereltessen befeszítésgátlót, amely az ajtó, ablak belökését, befeszítését akadályozza meg!

•           Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!

•           Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!

•           Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!

 

Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra