Idősek védelmében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője tartott előadást időseknek Hajdúszoboszlón.

Az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség tagjai és vezetősége részére tartott bűnmegelőzési foglalkozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa Hajdúszoboszló egyik hotelében 2017. október 17-én.

A szövetség tagjai a pihenésüket értékes és hasznos előadásokkal is ki akarták egészíteni, ezért kérték a rendőrség segítségét. A rendezvényen Dr. Juhász Zoltán rendőr alezredes egy filmvetítéssel egybekötött interaktív előadáson a korosztályt érintő és fenyegető bűncselekményekről, valamint azok megelőzési lehetőségeiről tájékoztatta a hallgatóságot. A bűnmegelőzési osztály vezetőjével az idősek közösen átbeszélték azokat a lehetőségeket, amelyek az áldozattá válás elkerülését segítik és a bűncselekmények megelőzését szolgálják.

Szó esett a trükkös lopásokról, a vagyon védelmi eszközök szükségességéről, valamint a baj esetén igénybe vehető áldozatsegítő szolgáltatásokról és segélyhívó telefonszámokról. 

<< Vissza az előző oldalra