Info ponton segítik a turistákat Győrben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós szakemberei – a turisztikai idényben – Győr belvárosába telepített információs ponton adtak felvilágosítást a hozzájuk forduló érdeklődőknek.

A rendőrök Győr belvárosában - a nyári időszakban - egy úgynevezett Info pontot üzemeltetnek. Ennek célja, hogy a városba látogató külföldi turistákat és a hazai lakosokat is információkkal lássák el a bűnmegelőzés területén, összhangban a Házhoz megyünk országos programterv céljaival.

1

A vármegyei rendőr-főkapitányság megelőzési munkatársai 2023. augusztus 1-jén a fenti információs ponton tájékoztatták a hozzájuk fordulókat, elsősorban a vagyon elleni bűncselekményekről, valamint az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről.

2

A helyszínen többek között az alábbi tanácsok megfogadását javasolták az előadók:

  • Ne hagyjon értéket gépkocsijában!
  • Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
  • Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárló kocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
  • A legjobb védekezés a megelőzés. Ha strandra megyünk, használjuk az értékmegőrzőt, a csomagokra, táskákra felváltva vigyázzunk. A parkoló autókban pedig ne hagyjunk látható helyen táskát, értéket, azokat inkább a csomagtartóban helyezzük el. A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges, feltűnő és értékes használati tárgyakat hagyjuk otthon.

 

<< Vissza az előző oldalra