Interaktív bűnmegelőzés Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Re-Akció” elnevezéssel meghirdetett programnak köszönhetően egy igazán nagyszerű napnak lehettek részesei a szombathelyi fiatalok.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának közös szervezésében került sor annak az országos interaktív bűnmegelőzési programnak a megrendezésére, amelynek 2018. június 14-én az Oladi Általános Iskola adott otthont, Szombathelyen.

A „Re-Akció” elnevezéssel meghirdetett program több célcsoportot megszólítva, a tapasztalatcserére építve adja át – az életből merített szituációk megjelenítésén keresztül – azokat a prevenciós ismereteket, amelyek a fiatalok segítségére lehetnek egy, esetlegesen felmerülő veszélyhelyzet esetén. Célja a bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismeretanyagok elmélyítése, a cselekvőképes tudás formálása, valamint az iskolai erőszak és az egymás közötti agresszió csökkentése. A program épít a pozitív attitűd kialakítására, a gyermekvédelmi rendszer kiépítésére, a kapcsolati háló kialakítására, továbbá a szülők és a pedagógusok részére történő hatékony ismeretek átadására.

Az oktatási intézmény területén, több helyszínen folytak a foglalkozások. A tantermekben kaptak helyet a különböző prevenciós előadások, amelyeknek témái között szerepeltek az internet veszélyei, az elsősegélynyújtás, a börtönvilág és a konfliktuskezelés. Az iskola aulájában kerültek megtartásra a különböző – intézkedéstaktikai, önvédelmi és bűnügyi kutyás – bemutatók és szituációs gyakorlatok. A diákok megtapasztalhatták azt is, hogy egy előre beállított baleseti helyszínen miként működik együtt a rendőrség a társszervekkel.

<< Vissza az előző oldalra