Interaktív bűnmegelőzési előadás nyugdíjasoknak Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szakember megtörtént eseteken keresztül szemléltette, a nyugdíjasokat veszélyeztető bűncselekményeket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa tartott előadást a nyíregyházi Örökzöld Nyugdíjas Egyesület tagjainak Nyíregyházán, a Városmajori Művelődési Házban 2018. augusztus 9-én. Páll Sándor rendőr alezredes olyan tanácsokkal látta el, a mintegy 80 fős hallgatóságot, amelyeket felhasználva biztonságosabbá tehetik mindennapjaikat. Az átfogó, interaktív előadás alatt a bűnmegelőzési szakember a városban korábban megtörtént eseteken keresztül szemléltette a hétköznapokban előforduló, az időseket leginkább veszélyeztető bűncselekményeket. Felhívta a figyelmet az internet használatával járó veszélyekre, hiszen a nyugdíjas korosztály tagjai is használják a világhálót napjainkban.  A nyár az üdülés és a távol élő gyermekek, rokonok, ismerősök látogatásának is fő szezonja, ezért az alezredes olyan óvintézkedéseket is javasolt közönségének, amelyek megtételével hatékonyan meggátolhatják az akár hetekre is üresen hagyott lakásaik megkárosítását. Az előadás alatt a hallgatóság aktívan jelezte érdeklődését, kérdéseikkel és saját tapasztalataik elmesélésével tették még hasznosabbá a délutánt. A rendőrség rendszeresen tart előadásokat szépkorúaknak is, amelynek elsődleges célja a szubjektív közbiztonságérzetük megszilárdítása, erősítése.

 Néhány jó tanács:

1.         Amennyiben hosszabb időre elhagyja otthonát, kérje meg szomszédját, hogy figyeljen lakására/házára, amíg távol van!

2.         Ha elmegy otthonról, alaposan győződjön meg róla, hogy jól bezárta-e a nyílászárókat!

3.         Ismeretlen idegeneknek soha ne nyisson ajtót! Mielőtt valakit beenged, győződjön meg a személy kilétéről, kérje el igazolványát, az őt foglalkoztató szerv telefonszámát és lépjen kapcsolatba állítólagos munkáltatójával!

4.         Adománygyűjtők esetében kizárólag csekken fizessen a jó cél megvalósítása érdekében! Ha közvetlenül az adománygyűjtőnek fizet, könnyen előfordulhat, hogy a felajánlott összeg nem a megfelelő helyre kerül!

5.         A közösségi oldalak adománygyűjtői gyakran egy jótékonysági szervezet munkatársainak adják ki magukat, így gyűjtve adományokat önmaguk számára. Amennyiben adakozni szándékozik, keresse fel a célszervezet hivatalos honlapját, és kérjen pontos információt a feltüntetett elérhetőségek valamelyikén keresztül!

6.         Rendőröket csak abban az esetben engedjen be otthonába, amennyiben jelvényükön szerepel ötjegyű azonosító számuk! Amennyiben a „POLICE” feliratot olvassa a jelvény alján, valószínűleg csalókkal van dolga, haladéktalanul értesítse a rendőrséget!

7.         Ha egy olyan személy kér bebocsátást otthonába, aki pénzt hozott egy közeli hozzátartozójának/gyermekének/ismerősének, azonban Önnél akarja hagyni az összeget – így bejutva lakásába/házába – ne engedje be, irányítsa közvetlenül a kedvezményezetthez!

8.         Amennyiben otthona környékén többször és rendszeresen ismétlődő, szokatlan jelenségeket, látszólag céltalanul bolyongó, ismeretlen személyeket lát, értesítse a rendőrséget!

<< Vissza az előző oldalra