Iskolai erőszak témakörében tartottak előadást

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója az ÁGOTA Közösségi Házban tartott előadást fiataloknak. A foglalkozás témája az erőszakos cselekmények voltak.

A szakember 2018. február 28-án 17 órakor tartotta meg előadását. A főként 12 és 17 év közötti kamaszokkal az iskolában, valamint azon kívül egyaránt bekövetkező erőszakos cselekményekről beszélgettek. A foglalkozáson megnézték a „Felbújtó vagy Bűnsegéd” című kisfilmet is, melynek tanulságait megbeszélték az előadóval. A programon részt vett fiatalok, nagy érdeklődést mutattak az utcai verekedések kapcsán megvalósuló bűncselekmények iránt is.

<< Vissza az előző oldalra