Ismét „Házhoz megyünk!” Nógrád megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódik a „Házhoz megyünk!” elnevezésű bűnmegelőzési program a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén is.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály és a Balassagyarmati Rendőrkapitányság prevenciós szakemberei idén először 2020. május 26-án Balassagyarmaton adtak vagyonvédelmi tanácsokat az érdeklődő állampolgároknak. A rendőrök felhívták az időskorúak figyelmét a trükkös csalások és lopások elkerülésének lehetőségeire, valamint áldozattá válás megelőzését szolgáló vagyonvédelmi kiadványokat is adtak át részükre.

A helyszínen az érdeklődők a kerékpárjaikat a „BikeSafe” rendszerben ingyenesen regisztrálhatták. Az adatbázis előnye, hogy a rendszerbe bekerült kerékpár eltulajdonítása esetén a megadott paraméterek segítéségével a kétkerekű visszakereshető, ezzel is növelve a bűncselekmények felderítésének sikerességét. Ennek köszönhetően a tulajdonosok nagyobb valószínűséggel kaphatják vissza az eltulajdonított értékeiket. A könnyebb azonosítás érdekében fényképek is készültek a kerékpárokról, és a rendőrök mindegyik járműre egy azonosító matricát ragasztottak.

Az információs ponton a szakemberek többek között az alábbi bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az oda látogatókat:

  • Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
  • Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
  • Otthonában az ajtókat minden esetben zárja be, még ha csak egy percre is távozik a lakásból, akár csak a kertbe, az udvarra, vagy a szomszédba!
  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű ékszereket!

 

<< Vissza az előző oldalra