IV. Jászsági Bűnmegelőzési és Drogprevenciós Verseny

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A középiskolások megmérettetésén a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium csapata végzett az első helyen.

Negyedik alkalommal rendezték meg Jászapátiban 2023. szeptember 20-án a Jászberényi Rendőrkapitányság, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgárőr Szövetség és a Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös szervezésében a Jászsági Bűnmegelőzési és Drogprevenciós Versenyt a középiskolás korosztály számára. A megmérettetésen kilenc jászsági középiskola képviseltette magát háromfős csapatokkal.

A diákok forgószínpadszerűen mérték össze tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat a különböző állomásokon. A megállópontokon bűnmegelőzési és drogprevenciós ismereteket, az áldozatvédelemhez kötődő információkat sajátítottak el a tizenévesek, majd ehhez kapcsolódó feladatokat kellett végrehajtaniuk. A cél az volt, hogy minden kamasz többlettudással távozzon egy-egy állomásról.

A vetélkedő végén a csapatok nem mentek haza üres kézzel, mindenki ajándékot kapott. A szoros versenyben a dobogó legfelső fokára a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium csapata állhatott.

 

<< Vissza az előző oldalra