Kék nefelejcs, hogy soha ne felejts el!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnmegelőzési szakemberek idén az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából kék virágok ültetésével hívták fel a figyelmet.

Az eltűnt és bántalmazott gyermekek világnapjának egyik jelképe a kék nefelejcs. A virág neve magában hordozza a legfőbb üzenetet: ne felejts el! A prevenciós szakemberek úgy döntöttek, hogy a megyei rendőr-főkapitányság épülete előtt található, „A trombitás” című kőplasztika  -mely Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása –  mellé kék virágokat ültetnek, amelyek minden évben tavasszal, ilyenkor bontják szirmaikat. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai az idei évben – a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Megelőzési Alapítvány támogatásával – kék nefelejcs és kis kék meténg virágok ültetésével kívánják felhívni a figyelmet a nemzetközi emléknapon, 2022. május 25-én a gyermekek eltűnésének jelenségére, okaira, a csellengés veszélyeire, a megelőzés fontosságára és főképp arra, hogy figyeljünk, vigyázzunk gyermekeinkre!

Emlékezetes eset volt, amikor 2016. évben egy fürdőváros kempingjében nyaraló család vesztette szem elől a négy esztendős kisfiukat. Minden szülő rémálma, hogy egy pillanatra nem figyel és eltűnik a gyermeke. A fiúcska egyik pillanatról a másikra vált köddé és hirtelen nagyon sokan, változatos helyeken keresték az ovist. A víz melletti kemping, a cserjés, fás, bokros környezet mind-mind nehezítette a kutatásban résztvevő rendőrök munkáját. Alig fél óra elteltével érkezett egy információ, ami szerint a kicsi az egyik stégnél figyeli a horgászokat. Egy másik alkalommal csupán a játszótérig kóborolt el a gyermek. Nem minden esetben telik el csupán 1-1 óra az eltűnés bejelentésétől a keresett gyermek megtalálásáig!

A rendőrök napokig, hetekig és hónapokig, sőt ritka esetekben évekig próbálnak nyomára bukkanni az eltűnt családtagnak. Az eltűnések mögött gyakran a kalandkeresés, a kitörési vágy, vagy épp egy szerelmi kapcsolat áll, de előfordulhat, hogy a háttérben különböző családi problémák, illetve azok helytelen kezelése, esetenként a különböző típusú iskolai nehézségek húzódnak meg.

Épp ezért fontos, hogy olyan bizalmi szülő-gyermek viszonyt kell kialakítani, amelyben a fiatal számíthat a családjára, ahol bátran elmondhatja a problémáit, amelyre ezután együtt lehet megoldást keresni.

 

<< Vissza az előző oldalra